„ Célom, hogy az eddig megszerzett tudásomat átadhassam és meg taníthassam, hogy milyen szenvedéllyel táncolni”

  • 6 éves koromban kezdtem a tanulást, ami már az első perctől annyira megérintett, hogy már akkor tudtam ezzel szeretnék mindig foglalkozni.
    Monderntánccal és jazz balettel kezdtem az ismerkedést, majd lettem a Street Dance School tagja.
  • Fellépéseken, versenyeken vettünk részt, mindig dobogós helyet elérve. Táncolunk showtáncot, látványtáncot, hip-hop-ot majd divattáncot. Csapatommal 7 éven keresztűl tartottunk ki egymás mellett.
  • Felvételt nyertem az Abigél Táncművészeti Szakközépiskolába, ahol kezdetben társastáncot, balettet, néptáncot, moderntáncot és art jazz-t tanulhattam mestereimtől.
  • Az érettségi után Szinházi táncos képesítést szereztem.
  • A Street Dance School diákjaival 2 éve foglalkozom aktívan és saját csoportokat is vezetek az iskolán belül.
    Mivel gyerekekkel szeretnék foglalkozni a jövőben is, igy a Debreceni Egyetem tanitóképző szakára nyertem felvételt. Úgy gondolom, hogy ezáltal a gyerekek még többet kaphatnak tőlem, hiszen tanitóként mégtöbb tudást adhatok számukra.
    Azért szeretek tanitani, mert gyerekek közelsége megnyugtat és feltölt, szeretem őket motiválni és utat mutatni számukra.

Úgy gondolom, hogy a tánc formálja a személyiséget legyen az versenyszintű vagy hobbi szintű tánc.  Boldogságot ad a mindennapokban és ennek részese akarok lenni.