„Célom, hogy a tánciskola által, minél több emberrel megszerettessem a táncot és átadhassam a tudásomat”

  • 3 éves korom óta táncolok, kezdetben 4 évig néptáncot tanultam,ahol különböző versenyeken vettünk részt és értünk el jobbnál jobb eredményeket. 9 éve, a Street Dance School Egyesület táncosa vagyok.
  • Fellépésekben,sikerekben és versenyekben gazdag éveket tudhatok magam mögött.Gyermekkoromban több országos versenyeken és selejtezőkön vettünk részt, ahol mindig sikeresen szerepeltünk, de számomra felnőtt korban jött az áttörés, amikor a csapatommal európai bajnokságon vehettünk részt és európai bajnok második helyezést értünk el. Középiskola után megszereztem a táncoktatói végzettségem.Már 1 éve tanítok a tánciskolában.A tánc oktatás mellett, jelenleg a Nyíregyházi Egyetem nappali tagozatos hallgatója vagyok.
  • Imádok tanítani, számomra ez munka és hobbi is egyben. Szeretem a gyerekeket és azt látni, hogy jól érzik magukat az óráimon és kedvelik az általam kitalált koreográfiát.Számomra a tánc egy életforma, egy önkifejezési eszköz, mellyel szinte bármit átadhatok a táncolni vágyóknak.
  • Kedvelem a különleges táncstílusokat és az új kihívásokat.Szeretném, ha a táncosaim is hatalmas sikerélményekkel és a tánc életérzésével gazdagodnának és, hogy az ők életükben is lételemmé váljon, ahogyan az én életemet is végigkísérte.
  • Célom, hogy a tánciskola által, minél több emberrel megszerettessem a táncot és átadhassam a tudásomat és a tánc életérzését. Szeretnék fejlődni, nívósabb versenyekre eljuttatni a táncosaimat. Szeretném még jobban kivenni a részem a tánciskolában  és a rendezvényszervezésben.Számomra ez a legfontosabb, hogy sikeres tánctanár legyek és a tánc továbbra is végigkísérje az életemet.Mindig is hatalmas vágyam volt, hogy egy jó közösség tagja legyek és, hogy még több sikerélménnyel gazdagodjak. Ezt teljes mértékben a Street Dance Schoolnak és Kulcsné Nagy Marcsynak köszönhetem, aki végigkísérte pályafutásomat és segített minden akadály legyőzésében.